Nos, megrémülni fölösleges. Igaz, a legelső bejegyzésem címe is, és ez is a bibliából származik, de más (bár rokon...) irányba haladunk. Ha lesz irány, de egyelőre még nem látom szükségesnek.
Az "explikatív textuális prológust" követően nézzük meg kicsit másként a hitet. Ígértem network marketinget is, hát most az jön, és a hittel való kapcsolata. Ugye John Kalench óta tudjuk, hogy a hitrendszerünk nagyon fontos. Igen, hitrendszert mondtam, ugyanis több, egymást kiegészítő dologról van szó:
- Hit a termékben
- Hit a cégben
- Hit a network marketing rendszerben
- Hit önmagadban.
Az első három relatíve könnyű, ezért arról itt most nem is lesz szó. A negyedikről pedig kilométernyi irodalom, tréningek, nomeg miazmás miegymás dolgok is. Mégis ehhez kapcsolódva ugrottam rá a billentyűzetre.
Mert mondják, hogy az nagyon fontos. És ha kicsit is olyanok vagytok, mint én voltam, akkor erre csak azt mondjátok, hogy bizony bullshit. Aztán egyszer csak ezéven találkoztam Yehiel Gradyvel, aki szétszedett, összerakott, aztán csak annyit mondott: "Te még nem csatlakoztál magadhoz". Valami még hiányzott... És most ez a valami egyre inkább és egyre szilárdabban megérkezik az életembe. Azaz leginkább két valami. Erről írok majd egy önálló bejegyzést, mert megérdemli.
Viszont most egy olyan videót osztok meg, ami mindig is nagy hatással volt rám, inspirált, de valahogy a közelmúltig - ezt most már tudom - mégsem értettem meg teljesen, de legalábbis nem sikerült a magaménak éreznem...
Pedig alapmű. Következzen Mike DiMuccio (Royal Diamond) és az "Egy mustármagnyi hit". Köszönet a hazai csapatnak a szinkronizált változatért, amit viszont (csapattagok) a vezetőtöktől szerezhettek be (és ezt nagyon ajánlom) DVD-n.

Zs.